Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Orson Welles H. G. Wells Világok harca

 


Producer: John Houseman; a forgatókönyvet Howard Koch írta (a Casablanca film forgatókönyvírója).



A Világok harcát utóbb sokan feldolgozták, hasonló hatással: 1944 novemberében Santiagóban (Chile), 1949 februárjában Quitóban (Ecuador). Az utóbbi esetben a feldühödött (átvert) tömeg körülvette és porrá égette a rádióállomás épületét. (a spanyol La Nación szerint 1948-ban volt a közvetítés és az equadoriak a hegyekbe menekültek a marslakók elől...

A műsor aktualizált változatai ezután többször elhangzottak amerikai rádióállomásokon:
1955. február 8: The Lux Radio Theater (NBC) - az 1954-es filmváltozat rádióváltozata
1964: WPEN, Portland, Oregon.
1967: A BBC elkészíti az eredeti Wells-regény rádióváltozatát.
1968. október 30.: WKBW, Buffalo, New York. (Kazetta kérhető innen: jstearns@mtn.org)
1978: Jeff Wayne musicale
1982: KFAI, Minneapolis: paródia
1988. október 30.: az 50. évfordulón a közszolgálati NPR rádió közvetíti, saját stílusában. A felvétel a Lucasfilm
stúdiójában készült. Kazettán hozzáférhető:
http://www.lodestone-media.com/
1994: L.A. TheaterWorks a Star Trek szereplőivel, az eredeti forgatókönyv alapján.



A Világok harca és Orson Welles rádiójátéka

A történelem egyik legnagyobb botránya révén vált nyilvánvalóvá, hogy könnyűszerrel meg lehet téveszteni nagy tömegeket. Erre 1930. október 30-án derült fény, mikor több ezer amerikai hallgatta a népszerű Orson Welles rádiójátékát. Aznap este H. G. Wells science fiction regényét, a Világok harcát adták elő, mely egy Mars-támadásról szól. Welles a könyvhöz képest egy fontos változtatást hajtott végre, az előadást úgy rendezte meg, mintha az egy hírműsor lenne a marsbeli támadásról. Ezzel valószínűleg a drámai hatást kívánta fokozni. A főcímzenét hamis híradások szakították meg, mely szerint "egy hatalmas égő tárgy" esett egy farmra. Színészek alakították a hírbemondókat, és más, szakértőknek mondott személyek is megszólaltak, akik leírták a Mars-lakók földre szállását és az Egyesült Államok elpusztítását.

A stúdióban közönség is tartózkodott, amelynek az volt a feladata, hogy megijedjen. A műsor elején ugyan bemondták, hogy egy rádiójátékot sugároznak, de ha valaki erről lemaradt, akkor negyven percet kellett várnia a következő bemondásig. A leghitelesebb jelenetben az egyik színész jellemezte egy földönkívüli megérkezését: "Jó isten, ez úgy izeg-mozog, mint egy kígyó. És itt egy másik, meg még egy, meg még egy. Azt hiszem, csápja van. És most látom a testét. Hatalmas, mint egy medve, és úgy csillog, mint a lakk. De az arca, az leírhatatlan. Alig tudom rávenni magam, hogy ránézzek. A szeme fekete, akár egy kígyóé. A szája hatalmasra tátva, és valami nyál csorog belőle."

Ahogy a látszatközönség rémüldözve hallgatta a látszathíradást, amelyet a színészi játékon kívül hangeffektusokkal tettek még hitelesebbé, többen az otthon ülők közül arra a következtetésre jutottak, hogy a közvetítés valós: a Mars-lakók megtámadták Amerikát. Ennek következtében teljes lett a zűrzavar: az emberek kirohantak az utcára, pincébe bújtak, megtöltötték a pisztolyukat, és minden lehetséges módon védekeztek a Mars-lakók támadása ellen, nem tudva, hogy ezzel pont a rádiójáték pánikba esett közönségének szerepét játsszák el.

A pánikról szóló híradások nemzeti botrányt okoztak. Mindenki biztosítékot szeretett volna, hogy ilyen nem fordul elő többet. Persze az "áldozatokat" is kigúnyolták: sok karikatúra szólt olyan emberekről, akik a látszatot és a valóságot összekeverik. Az újságírók arról is írtak, hogy kiderült milyen veszélyeket tartogat a média. A New York Tribune újságírója, Dorothy Thompson szerint ez az adás megmutatta, hogy a politikusok hogyan használhatják a tömegkommunikációt arra, hogy illúziókkal manipulálják a közönséget. "Orson Welles és társulata megmutatta, hogy pár hatásos hang és ezt kísérő hangeffektusok olyan meggyőző erővel bírnak, hogy tömegeket tudnak egy teljesen valószínűtlen eseménnyel kapcsolatban olyan mértékben befolyásolni, hogy nemzeti pánik törjön ki." Az amerikaiak nem olyan régen láttak ilyet: "Hitler egy hónappal ezelőtt térdre kényszerítette egész Európát, de legalább mögötte egy hadsereg áll. Welles úgy taszította a tömegeket kétségbeesésbe, hogy nem volt semmije" - írta az újságíró.

A tv elterjedésével legalább a politikusok nem kelthették azt az illúziót, hogy ezrek tolonganak a gyűléseiken, de a látszatkeltés nem tűnt el teljesen. Az ötvenes években kiderült, hogy több kvízshow színlelés, mert bizonyos játékosok előre megkapják a válaszokat. Orson Wellesék rádiójátékával szemben a látszatkeltés itt nagyon is szándékos volt, a producerek azt gondolták, hogy így még izgalmasabb lehet a játék. Miután kitört a botrány, megint megtettek minden óvintézkedést, hogy ne fordulhasson még egyszer elő ilyesmi.

De a kilencvenes években megint megtörtént. Milliónyi rajongó tudhatta meg, hogy a Milli Vanilli nevű együttesnek a két énekes csak az arcát szolgáltatta, a hangjukat profi énekesekkel vették fel, miközben ők tátogva adták elő számaikat. A közönség megint meglepődött, de sokkal kevésbé, mert a látszatkeltés a média egyik fő eszközévé vált. A színes magazinokban szereplő modelleknek rendszeresen javítják a bőrhibáit, és automatikusan vékonyítják őket számítógépes programok segítségével. Ennek hatására viszont lányok százai kezdenek vad önéheztetésbe. A látszatteremtést művészi szándékkal használó Orson Welles és társulata akaratlanul is példát mutatott a médiának abban, hogy milyen könnyű a tömeget "beetetni". Ugyanakkor azt is megmutatta, hogy azok, akik tényleg "beveszik" a látszathírt, könnyedén válnak gúny tárgyává, ezzel újabb témát szolgáltatva a médiának.

Kőszeg Sára


Források, elérhető hangok:

http://www.war-of-the-worlds.org/Radio/
http://members.aol.com/jeff1070/wotw.html
http://www.unknown.nu/mercury/sounds/381030.ra
http://www.unknown.nu/mercury/sounds/381030.mp3
http://earthstation1.simplenet.com/wotw.html
http://www.mtn.org/~jstearns/wow.html